Riport a magasban – avagy Horváth Gyula, repülőgép modellezőről

1

“A Gyula” Mindenki csak így ismeri azt a 19 éves szombathelyi tehetséget, aki szabadidejében repülőmodellezéssel foglalkozik. Nem csak pillanatnyi megismerkedés a miénk. 4 éve osztálytársak vagyunk, így munkái közül számtalan értékes és érdekes darabot láthattam már. Most hogy részletesebben elmesélt pár dolgot, rá kellett jönnöm, ez számára a mindennapok ürességét tölti ki, ugyanúgy mint valaki számára a sport, a zene, a rajz vagy akár az írás.

2

Gyula és a repülők kapcsolata immáron 14 éves : ” A repülésbe  azért szerettem bele, mert amikor megláttam hogy a repülőgép nem a földön közlekedik  hanem levegőben, azt mondtam -hogy ez a világ legkülönlegesebb  járműve. “   5 éves korában repült először. A pilóta, aki felvitte Csigó Szabolcs volt (a Szombathelyi Repülő Klub akkori elnöke). Amint landoltak a géppel, elmondása szerint azonnal visszavágyott a levegőbe, mert számára ez leírhatatlan érzés. 6 éves volt, mikor rendszeresen repülőgép modellező szakkörre kezdett járni, és 14 év elteltével is oszlopos tagja az egyesületnek.

3

Amellett hogy modellez, saját gépeket is tervez. Ilyen például a COTTA és az X1 BARRACUDA. Repülőgépeit hungarocell habból gyártja, de vannak fából készült gépek is. ( A legtöbb repülőgép tervvel tanára, Horváth Ferenc  tervezi ilyen nevekkel :  INCI, FINCI, BARBI, MINIMOKI, PILLE, FECSKE, JOCKEY.)

4

Versenyekre is jár, természetesen nem ezekkel a modellekkel, hanem a PELIKÁN nevű verseny modelljével. Az ilyen megmérettetéseken 6 éves kortól lehet részt venni. A modelleket 50 méter magasra felhúzzák, majd szabadon engedik őket. Egy kifutó pálya hosszúságot is képesek repülni, ez 3-6 km is lehet. A verseny lényege, hogy a repülőgép 120 másodpercig a levegőben maradjon, ekkor nyerik meg a kört. A fiataloknak 3-szor a felnőtteknek 5-ször kell ezt megcsinálniuk. ” Ez a sport nagyon jó, mert nincs is annál felemelőbb érzés, mikor futsz és közben felnézel az égre, figyeled a modelledet amit te építettél!  Életembe először a kezdőként a harmadik versenyen 3. helyezést értem el.”

5

Nem csak csodálni, de vásárolni is lehet tőle ilyen gépet, mégpedig az F-16 FALCON modellt. Rendezvényeken is bemutatja műveit, eddigi legnagyobb sikere a Szalézi Nyári Táborban volt, ahol a gyerekek és felnőttek egyaránt odavoltak a modellekért, és egy modellversenyt is rendezett.

6

A jövőben is szeretne repülőgépekkel/modellezéssel  foglalkozni. A modellező tanfolyamot ő, és egy másik társa fogja átvenni tanáruktól, Horváth Ferenctől. Céljai közt szerepel, hogy tudását, tapasztalatait minél több fiatalnak átadhassa! Zárásként még hozzátette : ” Akit érdekel a repülőmodellezés az szombatonként meglátogathatja a szakkört  az  Agora Gyermekek Házában. (Jászai Mari utca 4. 9700 Szombathely. 9-12 óra között.)”

7

 

Szerző: Binó Bianka

Add Comment Register

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>