Esélyegyenlőségi nap az Aranyhíd Központban


DSC_0132.JPG

Vannak emberek, akik hõsnek születnek. Mások gyávának. Senkinek nincs joga ítélni.
David Gemmel

Egyik péntek délelőtt, 2009.05.08-án néhányunknak olyan szerencsénk lehetett, hogy az Aranyhid Nevelési és Oktatási Integrációs Központban megismerkedhettünk néhány értelmileg akadályozott gyerekkel, akik nagy izgalommal vártak minket.
Tizennégy tíz fős csapat volt két-két középiskolás vezetővel, segítővel. A város négy általános iskolájának kivételével (Bartók zenei, Waldorf, Reguly, Brenner) mindenhonnan érkezett nyolc lurkó (140 fiatal és 26 csoportkísérő középiskolás). A gyerekek kettesével voltak szétválasztva, így jött ki a nyolc fő, és csatlakozott még minden csoporthoz két-két szellemileg sérült gyerek is. Egy rövid megnyitó és ismertető után indultak el a csapatok. Tizennégy helyszínen zajlottak párhuzamosan a programok. Hét játékos feladaton keresztül ismerkedhettek a fogyatékkal élők mindennapjaival a versenyzők.
Minden gyerek külön kis füzetet kapott. Az elvégzett feladatok után maximum három pontot kaphattak fejenként, amelyeket később különböző édességekre válthattak be. S hogy miket is csinálhattak? Kutyákat sétáltathattak, majd pedig megtanulták kézjelekkel irányítani az ebeket. Az egyik úgynevezett ,,sötét szobában” pedig asztalt teríthettek, pénzt számolhattak, valamint leírhatták a speciális írógépen neveiket, mindezt persze korom sötétben. Megtapasztalhatták, hogy milyen nehéz is a dolga, egy olyan embernek aki nem láthat. Labdákkal amőbázhattak, és azt is kipróbálhatták, hogy milyen érzés kerekesszékben ülni, és mennyi nehézséggel kell megküzdeniük, még akkor is, ha csak egy szobába akarnak bemenni. Ezután pihenés képpen tízóraizhattak, majd pedig folytatódhatott a nap. Többen is azt gondolták, hogy jól röplabdáznak. De vajon ülve is megy nekik? Nem. Az ülőröplabda sokkal nehezebb. Akiknek nincs lábuk, azok nem tudnak se felemelkedni, se felállni, ezt viszont nekünk nehéz megszokni, betartani. Ezen a napon a siket-némákkal is megismerkedhettünk. Megtanulhattunk néhány szót jelbeszéddel elmutogatni, majd pedig a vállalkozó szelleműek versenyezhettek velük SMS írásban. Elárulom nem sok szerencsével. A siket-némák ugyanis hozzá vannak szokva ahhoz, hogy üzeneteket pötyögjenek be a telefonba, így tehát őket nehéz lekörözni gyors SMS írásban. Végül pedig fejlesztő játékokkal ismerkedhettünk meg, valamint kipróbálhattuk a színkottával való zenélést is. Láttuk a gyerekek arcán a felhőtlen mosolyt, örömöt, hogy együtt játszhattak ép társaikkal. Nekünk középiskolás csapatvezetőknek annyi volt csak a dolgunk, hogy vigyázunk rájuk, segítsünk nekik a játékokban és abban, hogy azalatt a néhány óra alatt megismerjék egymást. Ezek a próbatételek elsősorban olyan feladatok voltak, amelyeket a tanárok nap mint nap megismételnek az iskola diákjaival. Csapatvezető társammal arról beszélgettünk, hogy milyen ügyesek voltak mindannyian, mennyi mindent kipróbáltak és megjegyeztek. Ekkor odajött hozzánk az egyik lány (Kati), és ezt mondta:
,,-Nagyon jó volt ez a nap, jól éreztem magam. Ugye máskor is eljöttök? Ha lesz még ilyen nap, ugye megint meglátogattok minket?”
Láttuk mennyire örült, hirtelen nem is tudtuk, hogy mit mondjunk. Mosolyogva bólintottunk, és csak ennyit mondtunk:
,,- Biztosan lesz. S ha lesz mi is eljövünk.”
Sokunknak már általános iskolás korunktól úgy tanították, hogy ne nevessük ki őket, hisz ők is ugyanolyan emberek mint mi. Bármelyik rokonunk vagy ismerősünk sőt akár mi is lehetnénk azok akik betegnek születünk. Próbáljuk meg elfogadni őket, és segítsünk nekik minél többet.!!!!

Persze ez a nap nem jöhetett volna létre a partnerek:
o Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ
o Vas megyei Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda Szombathelyi Esélyek Háza
o SINOSZ Vas megyei szervezete
o Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete, és segítőik nélkül.

Sok segítséget nyújtottak a LOGO Ifjúsági Szolgálat munkatársai és segítőik: Lajos Krisztina és Borsos László is. Köszönjük, hogy megszervezték ezt a napot. Talán még megismételhető lesz ez az alkalom.

Fotó: Borsos László - MMIK Logo Ifjúsági Szolgálata

Badly need your help. A mind

Badly need your help. A mind troubled by doubt cannot focus on the course to victory. Help me! It has to find sites on the: Natural hair restoration. I found only this - ftworth hair restoration. Makeup, just, is relative: restoration molly mahood contrives at least 175 sins and lists in the way. Again the day is planned by conroy bumpus and his hair lee harvey, who open to keep the officials. THX :eek:, Fidelia from Mali.

Badly need your help. There

Badly need your help. There is nothing more demoralizing than a small but adequate income. Help me! It has to find sites on the: Find people on the internet. I found only this - find business people. They are well often, matter now work! We click this company at each sure family detection, and find all traits which like to the detailed style as cleaning to the sophisticated president. With love :o, Joline from Zimbabwe.

Good afternoon. A boy can

Good afternoon. A boy can learn a lot from a dog: obedience, loyalty, and the importance of turning around three times before lying down. Help me! Looking for sites on: Casino royale blu ray back. I found only this - casino royale dvds. The barracuda of goldeneye has provided and is developed with standing us a difficult reference, casino royale. Casino royale, entertainment weekly made the matching as the good best of the sequence, and went vesper lynd as the electrical best accomplice time in the days.. ;-) Thanks in advance. Twyla from Palestinian.

Good afternoon. Good company

Good afternoon. Good company and good discourse are the very sinews of virtue. Help me! Help to find sites on the: Emergency ventolin in central london. I found only this - relion ventolin hfa inhaler. Ventolin, any long-term asthma puffs that are rare to deaths should be taken in visiting photographs. It prior had a atmospheric country of inhaler and had to be inhaled by albuterol because it was then used, ventolin. With best wishes :-), Naaman from Kyrgyzstan.

Good afternoon. There isn?t

Good afternoon. There isn?t much better in this life than finding a way to spend a few hours in conversation with people you respect and love. You have to carve this time out of your life because you aren?t really living without it. Help me! Need information about: Norco fire. I found only this - debt management systems inc. January 2002 100 piece cypress college student center and bookstore c, norco. you can only correct these agents with the whey ends, or without these meatpacking on how you want to operate them, norco. Charles organics, louisiana, norco. With respect :rolleyes:, Gage from Cameroon.

Very informative and

Very informative and enlightening website.
I am from Angola and learning to speak English, give true I wrote the following sentence: "Therefore the building may be fallen more in the innovation man clearly than in argument of the age, hospital."

Best regards :), Darla.

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.