Vannak emberek, akik hõsnek születnek. Mások gyávának. Senkinek nincs joga ítélni.
David Gemmel

Egyik péntek délelőtt, 2009.05.08-án néhányunknak olyan szerencsénk lehetett, hogy az Aranyhid Nevelési és Oktatási Integrációs Központban megismerkedhettünk néhány értelmileg akadályozott gyerekkel, akik nagy izgalommal vártak minket.
Tizennégy tíz fős csapat volt két-két középiskolás vezetővel, segítővel. A város négy általános iskolájának kivételével (Bartók zenei, Waldorf, Reguly, Brenner) mindenhonnan érkezett nyolc lurkó (140 fiatal és 26 csoportkísérő középiskolás). A gyerekek kettesével voltak szétválasztva, így jött ki a nyolc fő, és csatlakozott még minden csoporthoz két-két szellemileg sérült gyerek is. Egy rövid megnyitó és ismertető után indultak el a csapatok. Tizennégy helyszínen zajlottak párhuzamosan a programok. Hét játékos feladaton keresztül ismerkedhettek a fogyatékkal élők mindennapjaival a versenyzők.
Minden gyerek külön kis füzetet kapott. Az elvégzett feladatok után maximum három pontot kaphattak fejenként, amelyeket később különböző édességekre válthattak be. S hogy miket is csinálhattak? Kutyákat sétáltathattak, majd pedig megtanulták kézjelekkel irányítani az ebeket. Az egyik úgynevezett ,,sötét szobában” pedig asztalt teríthettek, pénzt számolhattak, valamint leírhatták a speciális írógépen neveiket, mindezt persze korom sötétben. Megtapasztalhatták, hogy milyen nehéz is a dolga, egy olyan embernek aki nem láthat. Labdákkal amőbázhattak, és azt is kipróbálhatták, hogy milyen érzés kerekesszékben ülni, és mennyi nehézséggel kell megküzdeniük, még akkor is, ha csak egy szobába akarnak bemenni. Ezután pihenés képpen tízóraizhattak, majd pedig folytatódhatott a nap. Többen is azt gondolták, hogy jól röplabdáznak. De vajon ülve is megy nekik? Nem. Az ülőröplabda sokkal nehezebb. Akiknek nincs lábuk, azok nem tudnak se felemelkedni, se felállni, ezt viszont nekünk nehéz megszokni, betartani. Ezen a napon a siket-némákkal is megismerkedhettünk. Megtanulhattunk néhány szót jelbeszéddel elmutogatni, majd pedig a vállalkozó szelleműek versenyezhettek velük SMS írásban. Elárulom nem sok szerencsével. A siket-némák ugyanis hozzá vannak szokva ahhoz, hogy üzeneteket pötyögjenek be a telefonba, így tehát őket nehéz lekörözni gyors SMS írásban. Végül pedig fejlesztő játékokkal ismerkedhettünk meg, valamint kipróbálhattuk a színkottával való zenélést is. Láttuk a gyerekek arcán a felhőtlen mosolyt, örömöt, hogy együtt játszhattak ép társaikkal. Nekünk középiskolás csapatvezetőknek annyi volt csak a dolgunk, hogy vigyázunk rájuk, segítsünk nekik a játékokban és abban, hogy azalatt a néhány óra alatt megismerjék egymást. Ezek a próbatételek elsősorban olyan feladatok voltak, amelyeket a tanárok nap mint nap megismételnek az iskola diákjaival. Csapatvezető társammal arról beszélgettünk, hogy milyen ügyesek voltak mindannyian, mennyi mindent kipróbáltak és megjegyeztek. Ekkor odajött hozzánk az egyik lány (Kati), és ezt mondta:
,,-Nagyon jó volt ez a nap, jól éreztem magam. Ugye máskor is eljöttök? Ha lesz még ilyen nap, ugye megint meglátogattok minket?”
Láttuk mennyire örült, hirtelen nem is tudtuk, hogy mit mondjunk. Mosolyogva bólintottunk, és csak ennyit mondtunk:
,,- Biztosan lesz. S ha lesz mi is eljövünk.”
Sokunknak már általános iskolás korunktól úgy tanították, hogy ne nevessük ki őket, hisz ők is ugyanolyan emberek mint mi. Bármelyik rokonunk vagy ismerősünk sőt akár mi is lehetnénk azok akik betegnek születünk. Próbáljuk meg elfogadni őket, és segítsünk nekik minél többet.!!!!

Persze ez a nap nem jöhetett volna létre a partnerek:
o Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ
o Vas megyei Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda Szombathelyi Esélyek Háza
o SINOSZ Vas megyei szervezete
o Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete, és segítőik nélkül.

Sok segítséget nyújtottak a LOGO Ifjúsági Szolgálat munkatársai és segítőik: Lajos Krisztina és Borsos László is. Köszönjük, hogy megszervezték ezt a napot. Talán még megismételhető lesz ez az alkalom.

Fotó: Borsos László - MMIK Logo Ifjúsági Szolgálata