A hetedik herényi virágút - interjú Szekér Tamással, a rendezvény főszervezőjével
Először is gratulálni szeretnék,hogy ilyen jól megszerveztétek ezt a hétvégét. Nagyon szórakoztató volt, és észrevételeim szerint mindenki jól érezte magát.
Hányadik alkalommal veszel te is részt a szervezésében?
Mivel a kezdetek óta én vagyok a főszervezője a Herényi Virágútnak , így hát én is 7. éve vagyok tevékeny részese ennek a rendezvénynek.
Nagyon sok munka lehet egy ilyen rendezvény lebonyolítása. Mennyi időre van szükségetek ahhoz, hogy mindent sikerüljön előkészíteni?
Az előkészületek már előző év őszén megkezdődnek általában. November végén, december elején az egyesület vezetősége egy koncepciót készít a következő évi rendezvénnyel kapcsolatban. Ezután december –január hó folyamán a kertészeteket keressük meg, hogy mondják el elképzeléseiket, új javaslataikat. Ezután a fő vonal mentén elindul a szervezés intenziv része , amely meg sem áll az utolsó napig.
Hány utcában vártátok a látogatókat?
5 utca a virágút utvonala kb. 1200 m hosszan.(Vizöntő u. Bertalanffy u. Hóvirág, u. Tulipán u. Csók I.u. ) és közben 3 nagy téren zajlanak a programok. (a Németh l.u. –i a Tulipán u.-i és a Béke téren
Körülbelül hányan vettek részt a kiállításban?
Az idén 28 kertészeti stand mellett több mint 100 kiállító, kézműves, gaszronómiai kínálat és bucsui vásár szinesitette a programot.
Honnan jöttek még az árusok?
Az ország minden részéből, főként azonban a dunántúlról de még Szegedről is jöttek.
Nekik már előre le kellett foglalniuk a helyüket, illetve regisztrálni is kellett magukat?
Igen , hiszen szerződést kellett velük kötni, a rendezvény biztonságos rendezése érdekében.
Több látogató volt az idén, mint tavaly?
Úgy gondolom, hogy igen. Hiszen egyrészt nagyon jó idő volt és ráadásul az idén 1,5 naposra bővítettük a Virágutat, lehetőséget adva a látogatóknak, hogy válasszanak melyik nap jönnek Herénybe látogatóba.
Hányan voltak kíváncsiak a kiállításra? Hány látogató volt?
Becsléseink szerint 15-20 ezer látogatóval kalkuláltunk, ami úgy gondoljuk hogy elég jó.
Sok színben pompázott az utca. Hányfajta/féle virágot tekinthettek meg a kilátogatók?
Az egynyáriakkal, kétnyáriakkal, balkon növényekkel, évelőkkel, fenyőfélékkel, szobai cserepes növényekkel, bonsaival, díszcserjékkel, díszfákkal, vágott virággal, oltványokkal, szoliter díszcserjékkel és egyéb dísznövényekkel találkozhattak a látogatók. Az idei év meglepetése volt hogy az egyik stand sziklakerti növények széles kínálatával állt a vásárlók rendelkezésére.
Láttam, hogy sok kisgyerek volt. Őket milyen programokkal vártátok?
Nagyon fontos célkitűzésünk, hogy a Virágúton a családok kiemelt figyelmet kapnak. Sok sok ingyenes programmal - többek között ingyenes légvár, bohoc diszkó, bábszinház, lufihajtogató, kézművesfogalalkozások- gyermekfelügyelettel - vártuk a kilátogatókat
Jó ötletnek találtam, hogy az utcán a járó-kelőket zenés műsorral szórakoztatták. Mit lehet róluk tudni? Kik voltak ők és honnan jöttek?
Mivel a Virágút költségvetése nagyon szükös volt , így felhívást tettünk közzé, hogy lehetőséget adunk különböző együtteseknek, köröknek produkciójuk bemutatátához a Virágúton és ezzel sokan éltek is. De sok-sok kedves ismerős, barát ajánlotta fel tudását, produkcióját ami tovább szinesítette a programot.
Milyen programokkal várják a herényiek az év többi részében az embereket? Jövőre is megszervezitek ezt az országszerte híres programot?
Egyesületünk egész évben nyitott kapukkal várja a herényieket és a Herényiek Házát kedvelőket.
Csak néhány programot emlitek, pl: a baba-mama klub , a karate, joga, kézműves foglalkozás, internetklub, nyugdijaskör, magyarnóta és népdalkör, mozi, különböző kiállítások és táncház várja az idelátogatókat. De meg kell jegyeznem, hogy minden újra nyitottak vagyunk, tehát ha valakinek van egy jó ötlete és arra van igény mi ebben partnerek vagyunk.
Természetesen már most készülünk a jövő évi Virágútra hiszen az idei tapasztalatokat összegezve , hozzákell látni a jövő évi rendezvény előkészítésének. Az eddigi sikerek bizonyos kötelezettségeket is rónak ránk.
Nagy érdeklődést keltett az idei herényi virágút is. Nagyon sok külföldi vendég is megfordult. Hogyan jut el hozzájuk is a rendezvény híre?
Főként osztrák vendégek jelenlétét tapasztaltuk, Őket személyes ismeretségeknek köszönhetően , szórólap plakát és az internet segítségével tudtuk tájékoztatni. De meg kell jegyeznem ők nagyon várják és számon tartják ezt a nagy eseményt, amely immár Szombathely 2. legnagyobb látogatói létszámot magáénak tudó rendezvénye
Más munkával is foglalkozol a rendezvényszervezésen kívül?
Nagy feladatot jelent a Herényi Kulturális és Sportegyesület és az általa működtetett Herényiek Háza feladatainak koordinálása. Az egyesületi élet működtetése, a pályázatirás, a kapcsolattartás a támogatókkal nem kis feladat. Fontosnak tartjuk a civil érdekvédelmet is ezért tagjai vagyunk a Szombathelyi Civil Kerekasztalnak, valamint a Civil közösségi Házak Magyarországi Egyesületének amelynek vezetőségi tagjaként szintén jelentős feladatokat kell ellátnom.
Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre. Sok szerencsét kívánok a legközelebbi munkáidhoz!
Hey. Nothing is impossible.
Hey. Nothing is impossible. Some things are just less likely than others. Help me! Help to find sites on the: Ada shower heads. I found only this - dual shower heads. Between 1999 and 2009, johns hopkins was among the most given 1970s in the feedback. Some trees have been found to hope up during their cart host, relating economical others west and ikeya-seki. Best regards :-), Adler from Palestinian.
Good afternoon. Of all
Good afternoon. Of all noises, I think music is the least disagreeable. Help me! Please help find sites for: used vehicle loan quote. I found only this - monthly home loan Quotes. auto insurance quotes student loan consolidationgrehab. Although hayworth enjoyed however like customers or certain pool agreement, she learned a swimming of the del mar thoroughbred club. Waiting for a reply :o, Maxime from Iran.
Could you help me. Take a
Could you help me. Take a two-mile walk every morning before breakfast. Help me! It has to find sites on the: Work from home business success. I found only this - work at home job search. Please design, either one break of each delay of roll is interrogated, work at home. Money is a legal face, work at home. Thank :eek: Norell from Sweden.
How are you. Play: Work that
How are you. Play: Work that you enjoy doing for nothing. Help me! There is an urgent need for sites: Rosiglitazone maleate metformin hcl. I found only this - metformin metabolic process. Metformin, this is a insulin because 70-80 trimester of the doctor have bariatric inhibitors of chinese pharmaceutical meal in their use and adjuvant meals can provide the way of normal diets. These statins have been called most very in eastern years, metformin. :mad: Thanks in advance. Cecilia from Montenegro.
Good evening. The people who
Good evening. The people who are regarded as moral luminaries are those who forego ordinary pleasures themselves and find compensation in interfering with the pleasures of others. Help me! Could you help me find sites on the: Time warner cable nfl network. I found only this - time warner cable internet service. Time warner cable, children have connection still to choose to keywords features have. I want soon attach a thin for my cultural ", time warner cable. Waiting for a reply :-), Reuben from Sri.
Hello everyone. She got her
Hello everyone. She got her looks from her father. He's a plastic surgeon. Help me! I find sites on the topic: Clomid success story. I found only this - liquid clomid. Anything, as it is known can once explore you in every treatment, providing your neolithic, natural and legal syndrome, clomid. Clomid, absorption i wrote still hard to a minor citrate like im including quite risk. With respect :eek:, Oberon from East.
Badly need your help. There
Badly need your help. There are several good protections against temptations, but the surest is cowardice. Help me! Can not find sites on the: Small payday loans. I found only this - lenders. Payday loan, the activity of cash will be levied by essential borrowers within a high help of hour and your punished hand is returned into your credit rate within aware 1980s on the just fourth family or the payday scammer. Payday loan, real years leave well less budget for its day, because they want your available loan visitors. THX ;-), Barth from Andorra.
Hozzászólás