Álomevők a Soltis Lajos Színház előadásában
Álomevők
A Soltis Lajos Színház harmadéves stúdiósai - kiegészülve a társulat több
tagjával, Deák Varga Rita vezetésével mozgásszínházi tréningsorozatot
folytattak mintegy 10 hónapon keresztül. Ebből a közös munkából
kristályosodott ki a mintegy 60 perces Álomevők című produkció.
A szavak nélkül megelevenedő történet főszereplője egy kislány, aki
bepillantást nyer lehetséges jövőbeli életeibe. A fantáziavilág figurái
hús-vér emberek, akik szeretnek, gyűlölnek és minden vágyuk megtalálni a
boldogságot, elrugaszkodni végre a földtől és beleharapni abba a bizonyos
almába.
Időpont és helyszín: 2009. augusztus 21-én este 7 órára a Kamaraszínházba (Celldömölk, Koptik Odó u. 2.)
Szereplők:
Ecsedi Csenge
Marton Mercédesz
Nagy Zsuzsi
Pilnay Sára
Ziembicki Dóra
B. Péter Pál
Bruckner Roland
Csiszár Máté
Károly Bálint
Kazári András
Marton Márió
Nagy Péter
Pesti Arnold
Rendezte: Deák Varga Rita
A produkciót a Soltis Lajos Színház önerőből vitte színre.
lesz még?
lesz még?
Nem tudom de isteni jó volt
Nem tudom de isteni jó volt az előadás ....Szomorú hogy én is csak most fedeztem fel magamnak ezt a színházat.De bérletük van és én tuti veszek!Azóta is katarzisban vagyok !!!! Persze miután utnána néztem a rendezőnek aki híres táncművész és koreográfus nem csodálom hogy ennyire fantasztikus szürreális előadás született!A dzsungel könyvét láttam az kibaszott jó volt most majd meg akarom nézni A végzetes szerelem játékát ... Ígéretesnek néz ki , kitűnő társulat és egy neves rendező közös munkája!A premiert lekéstem de elviekben még lesz!
egy igazi rajongó :)
wcsaJTk BnmZrpZ
wcsaJTk BnmZrpZ
yUIAHsT Valium Cialis Buy
yUIAHsT Valium Cialis Buy Xanax Ambien Buy Ativan Buy Phentermine
bTILlX Phentermine Cialis
bTILlX Phentermine Cialis Cheap Ativan Buy Valium Ambien Buy Xanax
lTSTstqU Buy Xanax Cheap
lTSTstqU Buy Xanax Cheap Ativan Cheap Phentermine Valium Buy Viagra online Cheap Ambien
jyZaFJ Viagra Cialis Cialis
jyZaFJ Viagra Cialis Cialis Cheap viagra Cheap Phentermine Cialis
EUyFdl Xanax Ambien Cheapest
EUyFdl Xanax Ambien Cheapest Cialis Ativan Valium
aFGiXAqy Cheap Valium
aFGiXAqy Cheap Valium Phentermine Klonopin Cheap Ativan Xanax
kTDvgaCm Cheap Klonopin Buy
kTDvgaCm Cheap Klonopin Buy Cialis Online Cheap Tramadol Cheap Valium Viagra
HrjrMr Buy Ambien Buy Viagra
HrjrMr Buy Ambien Buy Viagra Cheapest Cialis Ativan Cheap Phentermine Xanax
VsxrAxzP Cheap Xanax Buy
VsxrAxzP Cheap Xanax Buy Cialis Valium Tramadol Cheap Phentermine
jHeAVEA Cheap Valium Cheap
jHeAVEA Cheap Valium Cheap Phentermine Buy Cialis Online Ultram Xanax Ambien
Hozzászólás