1.
Éjszaka! Óh, Te, mindent betöltő
Sötétség szüntelen táplálója!
Nem elég nekem egy emberöltő,

Hogy égboltod sűrű hálója
Nyitott könyvként táruljon elibém.
Tündér varázsod nagy csodálója

Vagyok régóta és szentül hivém:
Nincsen sehol nálad hatalmasabb.
Uralsz mindent, mint hajóst a szirén.

Tájat borítod, míg hajnal hasad,
Méltó párod csupán a Nap lehet,
De homályod nappal is megmarad,

Árnyad elől senki el nem mehet,
Oltalom alá csak kormod vehet.

2.
Csuhád eltakar minden borzalmat,

Méhpempő gödreiből ments ki minket te likas légycsapó!
áldd meg kedvünket, és javítsd meg úesbénket vad ló,
csokizva a krémeket keverve el
anyázások vidéke távozz el!
szidd és bólintsd szittya szavaid medrét ki
a portáról, vagy elgáncsollak

Ahol a madár se jár..

se csont, se feldobott topánka
(vagy toll)
nézel majd a szemébe felülről,
és képzeled el, hogy a mellizma vagy te

Mint perselyből kiálló kiskanál
rohanok az üveg whisky jegesládájához kivenni a madarat,
mire az vihogva elrohan.

Reggel, amikor felkeltem, nagyon sötét volt. Szinte koromsötét. Aztán félrenéztem egy pillanatra, és amikor visszanéztem, vakítóan sütött a nap. Fájt tőle a szemem. Amikor fogat mostam, a tubusból arany folyt ki. Szépen csillogott. A reggelimben találtam egy csibét, gyorsan elfutott. Nem ettem meg a rántottát. Kilépve az ajtón észrevettem, hogy eltűnt egy emelet. Vagyis csak a lépcsők. A korláton kellett lemásznom, ami nem volt jó, mert meghúztam a derekam. Amikor az iskolába mentem majdnem megbotlottam, amikor lezuhant mellettem egy repülő.

Egy varázslatos napon, a fonalbarázták és bozótok mentén, át a garázzsal borított napfényes tisztásokon, ahol a mont blank feje üti meg az egyszeri medvék talpát (is)(jéghegyekkel tarkított), jelent meg egy kedves kis történet. Így történ pontosan:
A jégsapkák és folyósálak körül, meg a lombkesztyűk alatt is hempergő matricára lettem figyelmes. Apró kékes felületén a következő szavak villantak vakfoltomba: MöVE for frottána®. Mondom neki:
- Ejj neked te frottána®! Hát nem látod, hogy nyakig csupszos lett a csíkod! -szidtam erősen.

Karányocs fuvallat löki csizmám szárát az márokba, és szeretném összeszedni a szaloncukor összes
csomagolóját a tükröd alól - vers díszekről, amik mellől sosem fogy el a házikosz(t)