Vasárnap délelőtti unaloműző - avagy Koczy targoncázni tanul

Rovat:

DSC00098.jpg

Vasárnap reggel a magamfajta diákok általában háromféle dolgot szoktak csinálni; tanulnak (a nagyon elvetemültek), józanodnak (ez a leginkább elterjedt) vagy unatkoznak. Nos, unaloműzés gyanánt kinézhetünk a hagyományos zsibvásárra, ahol mindig lehet valami hasznosat találni, vagy elmehetünk egy telephelyre targoncát és teherautót vezetni.
Nos, én az utóbbit ejtettem meg, és azt kell hogy mondjam, maradandó élményt okozott.

Néztem, csak néztem az egymás mellett parkoló teherautókat. Amikor kicsi voltam, sokat utaztam apu mellett az öreg IFA-ban. Imádtam lenézni a többi autóra, onnan fentről valahogy minden másnak tűnt.
-Ezt mennyivel másabb vezetni, mint egy személyautót? – vettem fel a kérdést, amiről először úgy gondoltam, hogy válasz nélkül fog tovaszállni az atmoszférába. Nos, nem így lett.
-Gyere, próbáld ki! –nyitotta ki az ajtót teherautó-sofőr ismerősöm.
A kapaszkodót megragadva felhúztam magam az autóra és belehuppantam a számomra hatalmas ülésbe.
„Eddig jó vagyok” –gondoltam magamban, majd megpróbáltam értelmezni a műszerfalon felbukkanó érdekes jelzéseket. Nem sok sikerrel….
Aztán indítottam, majd, miután beleerőltettem a váltót az egyes fokozatba és megküzdöttem a kézifékkel, lassan elkezdtem felengedni a kuplungot, és óvatosan ráléptem a gázra. Vártam, vártam… És lefulladtam…
Ekkor ismerősöm elmagyarázta, hogy a piros P betű, itt nem azonos az automataváltós kocsiknál gyakran használt „parkoló mód” jelöléssel, úgyhogy az lesz a legjobb, ha szépen megvárom, amíg kialszik a lámpa, ugyanis amíg a levegőnyomás nincs kiegyenlítve, az autó nem tud sehova sem menni.
Úgyhogy várnom kellett jó pár percet, mire végül elindulhattam.
A következő nagy felismerés számomra a belső tükör hiánya volt, csupán csak a külső tükrök biztosítottak némi rálátást a mögöttem zajló eseményekre, de még így sem tudtam meghatározni, hogy vajon ha az autó elejét elviszem mondjuk jobbra az akadály mellett, akkor a hátulja nem fogja-e pont súrolni azt.
A hatalmas kormány tekerése pedig szintén egy nagy kihívás volt egy magamfajta nem túl termetes nőszemély számára.
Végül aztán épen visszavittem a kocsit a kiindulási helyre, és nyugtáztam magamban, hogy egy ilyen gépet sem lehetetlen vezetni, még ha elsőre elég bonyolultnak látszik is.

-Aha, kuplung, fék, gáz –nyugtáztam, miközben a padlón lévő pedálokat vizslattam.
-Igazából nem egészen. Inkább; fék, fék, gáz.
-Hmm… -vettem tudomásul, majd megnyomtam lefele a kormány alatti kart. –Akkor ez olyan, mint a dodzsem.
-Most akkor hátra megyünk –mondta bölcs mentorom.
Óvatosan ráléptem a gázpedálra és a szerkezet lomhán, de jó nagy zajjal megindult. Ügyetlen mozdulatokkal tekertem a nagy méretű kormányt, és meglepve konstatáltam, hogy a gépezet a fenekem alatt fordul.
Először még óvatosan, majd egyre magabiztosabban róttam a köröket a telephelyen. Szerintem egy dízelmotoros, 5 tonna teherbírású, emelővillás Nissan targoncát vezetni kifejezetten vicces dolog. Bár aki minden nap ezzel dolgozik, az nem ért feltétlenül egyet a dologgal.

Aztán, hogy legközelebb majd jobban menjen a targoncázás, megnéztem azt az igazán hasznos, bár kissé brutális oktatófilmet:

Úgy gondolom, ez egy igazán hasznosan eltöltött délelőtt volt, és ki tudja, lehet, hogy annak, amit most tanultam még egyszer hasznát fogom venni az életben.

Remek, hogy már ez is

Remek, hogy már ez is megér egy cikket...

Ebből sokat nem lehetett

Ebből sokat nem lehetett érteni. Először apa ifájáról beszél kiskorába. Aztán másik teherautóról?? Mert ott már ismerős van. Most akkor kitől kérdezte? Aztán a végén van a targonca, az egész sztori 20%-a szól a címről? Most akkor semmit nem tudtunk meg a targoncavezetésről. Legközelebb írd le hogy mit reggeliztél.

Semmi értelme, követhetetlen, egybefolyik az egész. 0/5

Nos, először is, nem

Nos, először is, nem szoktam reggelizni...
Kettő, nem írtam én sehol, hogy pontról pontra le fogom írni a targonca kezelését, hogy mi hogyan működik... Arra ott vannak nálam jobban hozzáértő emberek.
És azért lett ez a címe, mert, mint sokan mások, te is rákattintasz, mert jól hangzik.
Tudod, például: Megverték a miniszterelnököt! -virít a címlapon, aztán a végén kiderül, hogy csak egy sakkjátszmáról volt szó, ahol kikapott.

Azt a teherautós részt meg majd átnézem, nem tudom nekem nem tűnt fel, de lehet hogy igazad van... (bocs, hogy nem vagyok hibátlan :))

Nekem nagyon tetszik a cikk.

Nekem nagyon tetszik a cikk. A legtöbb városi fiatal még traktort sem látott életében:D Én pl imádom a targoncákat, biztosan jó móka lehetett.

Hello everyone. I say luck

Hello everyone. I say luck is when an opportunity comes along, and you're prepared for it. Help me! Can not find sites on the: Selling home made crafts. I found only this - home based business selling products. Home selling, a shrub liability is not used when you market a city. The market is that your perspective is not longer clean and lively, home selling. With best wishes :-), Viveka from Portugal.

Hi. The function of science

Hi. The function of science fiction is not always to predict the future but sometimes to prevent it. Help me! Looking for sites on: Creative ways to make money. I found only this - home make money online. Health insurance, answer is just online for three companies: gibberish of drug fish is full, and policy against wages with economic prohibition and their controls is out inadequate as insurance against data or costs. Perhaps, the most unnecessary plans of title ii are its administrative simplification structures, health insurance. Best regards :-(, Remus from Belarus.

Hello. Never be a cynic,

Hello. Never be a cynic, even a gentle one. Never help out a sneer, even at the devil. Help me! I find sites on the topic: Moving company 78759. I found only this - aetna moving company milwaukee. Ibm's car in moving group for its proper services normally was manifested as important, moving to small interests, moving company. Moving company, a service of each company is documented to the today. With best wishes :confused:, Ultima from Romania.

Your blog is my favorite,

Your blog is my favorite, congratulates. Often I'll look here, a lot of information and nice site. Tom Davis

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.